Az ügyfélnek sem könnyű – A megérzés

grfcc

Több ügyfelemtől hallottam már, hogy a grafikusokkal együtt dolgozni nem egyszerű. Olyasmi állatfaj, mint az informatikus. Ha nem is kocka, de kicsit elvarázsolt és valami furcsa világban él.
Nem kétlem, hogy néha így érzik, de azt gondolom, hogy ez csak azért lehet így, mert itt különösen fontos, hogy empatikusak legyünk és akarjuk megérteni a megrendelőnket. Ez a tulajdonság pedig nem egyforma mértékben van meg minden emberben.

Kilenc éve dolgozom szabadúszó grafikusként és ennyi idő alatt én is futottam már bele olyan megrendelőbe, akivel nem sikerült megértenünk egymást, pedig abban biztos vagyok, hogy maximálisan empatikus fajta vagyok. Nem akarom egyiküket sem bántani, ezt a bejegyzést pusztán azért írom, hogy könnyebbé tegyem az ügyfelek dolgát. Talán, ha jobban belelátnak ebbe a világba, és megismerik a munkafolyamatot, meg hogy mi megy a mi fejünkben, akkor minden egyszerűbb lesz.

A megérzés

Az evidenssel kezdem, legyen ez az első rész. Van úgy, hogy két ember nincs egy hullámhosszon. Hogy már az elején érezni lehet valami negatívat, de tapasztalat híján, esetleg csupán jóindulatból ezt mindkét fél elnyomja magában. Nos, ez nagy hiba. Sokkal rosszabb az, ha engedjük kifejlődni a “görcsöt”, mint ha már az elején tudomásul vesszük, hogy ez nem fog menni. Ennek számtalan oka lehet, nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik féllel baj van, egyszerűen valamiért nem fog menni a dolog. Ahhoz ugyanis, hogy szülessen valami új, valami nagyszerű (de legalább elfogadható), ahhoz szükséges az összhang. Nem kell szerelem, nem kell nagy egymásra kattanás, egyszerűen kölcsönös bizalom és pozitív rezonancia. Ennyi. Ez az alap. Ja, és ehhez nem kell ám egymás mellett ülni órákig, hogy kiderüljön, mi van! Remekül érezhető már körülbelül az első e-mailből vagy telefonbeszélgetésből. Szóval mindenki hallgasson a megérzéseire, mert azok a grafikus és megrendelő kapcsolatában sem hazudnak.

Az is fontos, hogy tudjuk, a jó grafikus kreatív. Ez nem kellene, hogy meglepő legyen, néha azonban mégis az. A tapasztalt grafikus pedig látott már egyet s mást, így még ha nincs is marketing tapasztalat vagy tudása, akkor is tud olyan tanácsokat adni, amiket érdemes legalább meghallgatni. Ezért azokat az ötleteket, javaslatokat, amiket tesz, gyakorta érdemes megfogadni, de legalábbis mérlegelni. Rendkívül rossz érzés ugyanis hülyeséget legyártani.

graphic2

Gondoljunk bele, hogy az asztalossal csináltatunk egy ferde asztalt, mert a gyerekek ülnek az egyik felén, azoknak alacsonyabb kell. Hiába mondja az asztalos, hogy ez így nem lesz jó, mi ragaszkodunk hozzá és ki is fizetjük. Az asztalos meg megcsinálja. Senki nem jár jól.

A következő bejegyzés a határidőről fog szólni!