Pont egy éve jelent meg a Naphegy kiadónál az a képeskönyv, ami Szabó Magda életét dolgozza fel. Kertész Edina írta a szöveget, én pedig rajzoltam. Kihívás volt a munka, nagyon gyorsan kellett dolgoznom, miközben a csuklóm be volt gyulladva. Mégis lelkesen rajzoltam az oldalakt, kutattam Szabó Magda élete után, az emlékházba is ellátogattam Debrecenbe.
Most, életem első Ünnepi Könyvhét szereplésén kaptam a jó hírt, hogy a könyv megkapta a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elismerését, a Fitz József könyvdíjat.
Minden alkotó embert kétségek gyötrik időnként, hogy jó-e, amit csinál, egyáltalán mi a jó, ki mondja meg, és van-e létjogosultsága a munkának, – már a „munka” fogalma is kétséges sokak számára ebben az összefüggésben.
A díjak, elismerések, visszajelzések, abban erősítenek meg, hogy jó úton járok, hogy érdemes dolgozni. Ezért nagyon köszönöm minden könyvtárosnak és olvasónak! Örülök! 🙂
